A víz szerepe a Közel-Keleten

  • Dorina Szabados
Kulcsszavak: Közel-Kelet, vízgazdálkodás, politikai stabilitás, Irán, Izrael, Jordánia

Absztrakt

Tanulmányomban a bevezetőt követően három közel-keleti ország vízgazdálkodását tekintem át. Először Irán geográfiai, politikai, vízrajzi helyzetét vizsgálom meg. Majd kitérek a kialakult krízis főbb elemeire, valamint arra, hogy milyen konfliktusok alakultak ki Irán, Irak, illetve Afganisztán között a víz hiánya végett. Ezt követően Benjámin Netanyahu izraeli miniszterelnök videó üzenetére reflektálok, melyet a diplomáciai kapcsolatok hiánya miatt, az interneten keresztül juttatott el az iráni lakosokhoz. Itt igyekszem egy rövid, átfogó képet nyújtani az izraeli – iráni kapcsolatok fejlődéséről, illetve hanyatlásáról. Ezek után rátérek Izrael geográfiai, illetve vízrajzi helyzetére, később az Izraelpalesztin területekre vonatkozó vízzel kapcsolatos megállapodásokra térek ki. Ezt követően rátérek Izrael és Jordánia között aláírt megegyezésekre, legfőképpen azokra, melyek a két ország fontosabb vízellátó rendszereit érintik. Jordánia geográfiai, illetve vízrajzi helyzetére ezt követően térek át, ismertetem a felmerülő nehézségeket, problémákat. Tanulmányom végén megvizsgálok néhány izraeli megoldást, melyek akár a fent említett másik két ország vízgazdálkodására is hasznosak lehetnek. Majd egy összegzéssel zárom.

Megjelent
2019-12-15
Rovat
Biztonságpolitika