Mesterséges intelligencia alkalmazása a futballmérkőzések biztosításában

Kulcsszavak: Futballmérkőzés, biztosítás, Mesterséges Intelligencia (MI), pozitív hatás, illegális magatartás

Absztrakt

A futballmérkőzések biztosítása a sportág népszerűségéből adódóan a szakemberek számára komplex szervezést igénylő feladat, ugyanakkor a technikai eszközök fejlődésének következményeként állandó kihívás is. Kutatásunk célja, hogy a Mesterséges Intelligencia (MI) megjelenésével nemzetközi szinten már alkalmazott eszközöket komparatív elemzés módszerével vizsgáljuk a jelenlegi hazai gyakorlatban alkalmazott eszközökkel. Az elemzés a MI olyan eszközeire irányul, amelyek kereskedelmi forgalomban elérhetőek és amelyek használata a magyarországi labdarúgó mérkőzések biztonsága szempontjából hatékonyan tudja segíteni a futballmérkőzések biztosítását végrehajtó szervezetek munkáját. Az elemzés során megvizsgáltuk az eszközök azon hatásait, amelyek a mérkőzések biztosítása szempontjából pozitív hatással bírhatnak és jól illeszkednek a szervezésben érintett, együttműködő szervezetek jövőbeli elképzeléséhez, miszerint a „Smart Cities” létrejöttével az adatok áramlásának és centralizálásának eredményeképpen hatékonyan kiszűrhetővé és egyénenként szankcionálhatóvá válnak a mérkőzések látogatói köréből az illegális magatartású, rendbontó elemek. 

Megjelent
2024-09-23
Rovat
Mesterséges intelligencia