Jelenkori rabszolgaság – emberi eszköz Európa politikai és gazdasági érdekeinek érvényesítéséhez

Angol

  • Rebeca Adela Filip Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Jogi kara, Kolozsvár
Kulcsszavak: emberkereskedés, migrációs útvonalak, kényszermunka, munkapiaci törvénykezések, agromafia

Absztrakt

Ennek az írásnak fő célja azoknak a körülményeknek a tanulmányozása, amelyek hatására emberekből hontalanok és menekültek lesznek, arra kényszerülve, hogy saját szülőföldjükről elmeneküljenek, faji, vallási és etnikai megkülönböztetések miatt, vagy éppen a szegénység, a munkanélküliség, egészségügyi ellátás hiány által sarkalják arra, hogy egy nyugati országba meneküljenek egy jobb élet reményében. Gyakran a lehetőségek álcázott emberkerskedési folyamatok, a csempészek embertelen körülmények között munkára kényszerítve őket. A jelenséget felmérve könnyen megállapíthatő, hogy az emberkereskedelem az egyik legnagyobb profitot hozó és legkisebb rizikófaktorral rendelkező “befektetés” . A kijelentésből kiindulva, ebben a tanulmányban alapvető bemutatásra kerül sor, a fő Európába irányuló migrációs útvonalakat, az afrikai konfliktus helyzetek amelyek eredendőként szolgálnak a migrációs hullámoknak, valamint az európai biztonsági-és óvintézkedések, a válsághelyzet kordában tartásáért, valamint a saját értékeiknek megvédéséért.

Megjelent
2020-10-28
Rovat
Biztonságpolitika